2013. július 7., vasárnap

Kritika #8



Ízelítő a történetből:

Szomorúan nyomtam az ablaküvegnek a homlokom miközben kifelé bámultam rajta. A leheletem nyomott hagyott hideg ablakon amint néha-néha le kellett törölnöm, hogy ki tudjak látni rajta. 
Tudom, hogy Londonban mindennaposak a heves esőzések, de engem már kezd kicsit frusztrálni ez a szomorú idő, mert mindig melankóliába esek tőle. Formákat rajzoltam egy párafoltba a szobám ablakára miközben a múlton merengtem és azon, hogy bár mára is lett volna egy jó programom a szüleimmel és a többi családtagommal. A probléma az, hogy sajnos az anyukám kilenc éves koromban meghalt egy autóbalesetben, amiben nem ő volt a hibás, de sajnálatosan nem tudtam segíteni rajta. Együtt jöttünk haza autóval, amikor egy őrült sofőr frontálisan nekünk jött, mert a téli jegyes úton kipörögtek a kerekei. Anyám azonnal meghalt én meg kórházba kerültem. Szerencsére nekem nem lett semmiféle maradandó sérülésem inkább csak a lelkemben. Azóta az apám olyan mintha kicserélték volna. Azelőtt figyelt rám és anyára, és rengeteget mosolygott. Szabad akaratú, laza, vicces és nagyon családcentrikus egyéniség volt. Ma viszont egy zsarnokoskodó, mogorva férfi lett belőle, aki csak kiabálni tud velem és soha sem figyel rám, ha figyel is minden mozdulatomban hibát vél látni.  Azzal vádol, hogy én okoztam anya halálát, és ha én nem vagyok, akkor ma anya is köztünk lehetne. Pedig én nem is csináltam semmit, a szó szoros értelmében. Hogy is tudtam volna én segíteni annak akin már nem lehet? Egyáltalán egy kilenc éves kislány, hogyan menthetne meg egy embert a halál elől?

Személyes vélemény:

Sophia Kennedy egy tehetséges lány, akinek élete nem egy leány álom. Édesanyját egy téli baleset következtében elvesztette. A kis lány vele volt, de ő megúszta. Viszont, ekkor történt életének - talán - második legszörnyűbb pillanata: édesapja eltávolodott tőle és őt okolta mindenért. Sophit ez nagyon megrázta, de mostohaanyja és annak leánya mindig védelmük alá vették őt.
Sophi unalmasnak mondható élete akkor változik meg, amikor öt, kapucnis idegen belép Hannah néni kávézójába. A lány eleinte hidegen viselkedik velük, de amikor kijön a kávézóból, a kapucnis fiúk egyike kint várja őt. Elkíséri őt a buszmegállóig, miközben beszélgetni kezdenek. Az idegen fiú Erik Williams néven mutatkozik be.
Vajon igazat mondott, vagy hazudott Sophiának? Mi lesz a lánnyal? Az apja megbocsát neki, vagy végképp vége a kapcsolatuknak?
Szerintem nagyon izgalmas történet. Egyszerűen imádom. Őszintén bevallom, ez a második kedvencem a One Direction-ös blogok közül. És elhihetitek nekem, nem sokat olvasok ilyen fajta blogokat. Sőt, csak akkor kezdtem el őket tanulmányozni, amikor belekezdtem ennek a blognak az írásába.

Drága Nadia! Nagyszerű a történeted. Imádom minden egyes sorát. Nem tudom mást mondani, mint sok sikert a továbbiakban!


Üdvözlettel:
Molly Schmidt

2 megjegyzés:

  1. Drága Molly!

    Nagyon, nagyon ( és még ezerszer nagyon ) köszönöm az ajánlót amit írtál a blogomról! Megtisztetletés, hogy tetszik az írásom, nagyon jól esett! Még egyszer köszönöm, feldobtad vele a napomat drága bloggerina :)
    További kellemes, élményekben gazdag nyarat kíván neked:
    Nadia xoxo

    VálaszTörlés
  2. Kedves Nadia!

    Igazán nincs mit. Én örülök, hogy tetszett neked.
    Köszönöm, én is ezt kívánom neked.
    Üdv: Molly

    VálaszTörlés